Elektrum

Elektrum
Általános adatok
Kémiai névarany-ezüst ötvözet
Képlet(Au,Ag)
Kristályrendszerköbös
Ásványrendszertani besorolás
OsztályTerméselemek
AlosztályFémek és fémötvözetek
Azonosítás
Megjelenésdendritek, tömbösödések, torzult kockák
Színhalványan aranysárga
Porszínvilágossárga
Fényfémes
Átlátszóságopak
Keménység2,0-3,0
Hasadásnem hasad
Töréshorgas
Oldhatósága salétromsav oldja
Sűrűség12,0-15,0 g/cm³
Különleges tulajdonságszíne az ezüsttartalom növekedésével halványodik
A Wikimédia Commons tartalmaz Elektrum témájú médiaállományokat.

Az elektrum a terméselemek ásványosztályban, a fémek alosztályon belüli aranycsoport szabályos kristályrendszerben megjelenő tagja. Természetes ötvözet, amely aranyból és ezüstből áll.

A termésarany minden esetben tartalmaz ezüstöt, mert atomi tulajdonságaik nagy egyezést mutatnak. Amennyiben az ezüsttartalom eléri a 20%-ot, a terméselemet elektrumnak nevezik. Ez az érték a 20 karátot megközelítő 800‰-es finomságú aranyminőségnek felel meg. Az ezüsttartalom miatt a felülete gyakran elszíneződve futtatódik. Egyes ásványrendszer-összeállítások nem különítik el.

Keletkezése

[szerkesztés]

Kizárólag hidrotermásan keletkezik. Ezüst-szulfidos ásványtársulások (argentit, pirargirit, stefanit, miargirit) gyakori és jellemző tagja.

Előfordulásai

[szerkesztés]

Előfordulásai a termésarany és termésezüst előfordulásokéval megegyezik.

Aranykinyerés

[szerkesztés]

Az elektrumból az értékesebb fémet, az aranyat ércelőkészítési eljárással, leggyakrabban ciánlúgzással különítik el. Alkalmazzák a kohászati finomítási eljárásokat is.

Kémiai összetétel

[szerkesztés]

A finomságtól függően:

  • arany (Au): 15,0 – 85,0% között,
  • ezüst (Ag): 85,0 – 15,0% között.

Története

[szerkesztés]
Elektrumból vert lüdiai sztatér a Kr. e. 6. századból

Az ókorban elsősorban Egyiptomban és Lüdiában bányászták. Utóbbiban 3–4 arany és 1 rész ezüst keverékét jelenti.

Több helyütt is vertek e fémből pénzérméket, a Római Birodalomban nem.

Források

[szerkesztés]
  • Bognár László: Ásványhatározó. Gondolat Kiadó, Budapest, 1987
  • Bognár László: Ásványnévtár. ELTE kiadás. Budapest. 1995
  • Koch–Sztrókay: Ásványtan I–II. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1966