Levél (botanika)

A levél (folium) a növények hajtástengelyének korlátolt növekedésű, zöld színtestben – s így klorofillban – gazdag, fotoszintetizálást végző oldalszerve. Általában lapos, vékony és szélesen elterülő, mert így biztosítható a legszorosabb kapcsolat a levélben található, asszimilációt végző táplálószövet és a fény között. A megvastagodott, módosult levél folyadékot és tápanyagokat raktározó szerepet is ellát. A levelek fontos funkciója még a párologtatás és a gázcsere is, amiket a levélen található gázcserenyílások segítenek elő. Ezeken túl bizonyos módosult levéltípusok más funkciókat is elláthatnak. A legfeltűnőbb ilyen módosulat a virág, melynek majd minden alkotórésze levél eredetű.

A kutatók bebizonyították, hogy a levelek mérete, valamint széleik fogazottsága a növények földrajzi elhelyezkedésétől, valamint az éghajlati sajátosságoktól is nagyban függ. Melegebb vidékeken a növények kisebb leveleket hoznak, amelyek szélei kevésbé sűrűn fogazottak, mint hidegebb vidékeken élő társaiké.^[1]

A sziklevél (cotiledon) feladata a táplálék biztosítása a növény számára addig, amíg az ki nem fejleszti a táplálék felvételéhez és az asszimilációhoz szükséges szerveket. Számuk az egyszikűek esetén egy, a kétszikűek esetén kettő, a nyitvatermők esetén kettőnél több is lehet.

Az elsődleges levél (primer levél) a közvetlenül a sziklevelek után elsőként kifejlődő levél, mely alakjában gyakran különbözik a fajra jellemző további levelektől.

A másodlagos levél (szekunder levél) az elsődleges levelek után kifejlődő, immár a fajra jellemző alakú és funkciójú levél.

Az egyszerű levél levéllemeze lehet osztott, de az egyes részek nem különülnek el egymástól teljesen. Fő részei a levélalap, a levélnyél és a levéllemez, valamint a pálha, ami a levélalap gyakori függeléke. Ezek közül egy vagy több is hiányozhat. A perjefélék esetében például nem beszélhetünk elkülönülő levélalapról és levélnyélről, hanem az úgynevezett levélhüvelyről. A tűlevél, vagy a ciprusfélék pikkelylevelei is más felépítésűek.

Az összetett levél lemeze teljesen elkülönülő részekre, úgynevezett levélkékre tagolódik. Ez jellemző például a pillangósvirágúakra. A levélkék elrendeződése alapján tenyeresen vagy ujjasan (azaz a levélnyél egy pontjából kiindulóan elhelyezkedő), illetve szárnyasan (a nyélen különböző pontokból növően) összetett leveleket különböztetünk meg. Az előbbi esetben tovább rendszerezhetünk a levélkék száma alapján illetve hogy a levélkék nyelesek-e vagy nem. A szárnyasan összetett levél lehet félbe-, páratlanul és párosan szárnyalt, illetve a levélkék levélnyélen való elhelyezkedése alapján megkülönböztetünk átellenesen, váltakozóan, lantosan és csúcs felé kisebbedő levélkéjű leveleket.^[2]

Az allevél a föld alatti, pikkelyszerű, barnás színű, vagy a szár föld feletti részén a rügyeket védő levél. Ilyenek a hagyma tönkjét burkoló húsos pikkelylevelek is.

A lomblevél elsősorban az asszimilációért felelős növényi rész. Az alacsony megvilágításhoz alkalmazkodott levelet árnyéklevélnek, a magas megvilágításhoz alkalmazkodottat fénylevélnek is nevezik.

A fellevél a lomblevelek szintje fölött, általában a virágzatokban helyezkedik el, nem elsősorban az asszimiláció a feladata. Típusai:

• Murvalevél – a lomblevelektől kissé eltérő alakú levél, melynek hónaljából virág ered.
• Gallérlevél (gallér és gallérka) – a gallér főleg az zellerfélék és a kutyatejfélék ernyős virágzatának tövében található fellevél, a gallérka az összetett ernyőt alkotó ernyőcskék fellevele.
• Pelyva és toklász – elsősorban a perjefélékre jellemző, a füzérkék tövén növő fellevél.
• Fészekpikkely – a fészekvirágzat kiszélesedett virágtengelyét kívülről borító fellevelek.
• Kupacs – némely fafajra jellemző, a makktermést beborító kupacsot alkotó fellevelek.
• Buroklevél – főleg a kontyvirágfélékre jellemző, a torzsavirágzatot burkoló fellevél, de ilyen a kukorica csövét burkoló levél is.

• A tövis némi fizikai védelmet jelent a növényevő állatokkal szemben, bármely növényi szervből kifejlődhet (legritkábban a gyökérból). A levél eredetű tövisek létrejöhetnek a levél (például borbolya), vagy a pálha (fehér akác, szukkulens kutyatej) módosulásával.
• A kacs támasztó, kapaszkodó módosulat, szintén nem csak levél eredetű lehet. Levél eredetű a tökfélék támasztékra csavarodó, vagy a vadszőlő tapadókorongokkal kapaszkodó kacsa. A sarkantyúka (Tropaelum) levélnyél eredetű kapaszkodószervvel rendelkezik, a levéltelen lednek (Lathyrus aphaca) esetében az egész levél kapaszkodószervvé módosult.
• A rovarfogó levél a felvehető nitrogénben szegény élőhely által kikényszerített speciális életmód eredménye, a hiányzó nitrogént az ilyen életmódú növények az állati fehérjék lebontásával pótolják. Ragadós csapdája van a harmatfű (Drosera) fajoknak, összecsukódó a Vénusz légycsapójának (Dionaea). A rencén (Utricularia) szívó-, a kancsókán csúszócsapda teszi lehetővé a rovarok elfogását.
• A raktározó levél tápanyagok és víz tárolására szolgáló módosult levél, amely (ha nem föld alatti) felszínén fotoszintetizál is. A víz tárolását biztosító szövet sejtjei színtelenek, vékony falúak. A levelek megvastagodása a testtömeghez viszonyított felszín csökkenésével a párolgást is csökkenti. Ha nem a levél raktározza a vizet, akkor a levelek mérete csökken, akár hiányozhatnak is.
• A gyökérszerű levél főképp a vízi növények között (rucaöröm (Salvinia), víziboglárka (Batrachium)) fordul elő a vízből való közvetlen tápanyagfelvétel elősegítésére.
• A virág az egyik legspeciálisabb módon módosult levél (illetve más-más módon módosult levelek együttműködő összessége).

A levéllemez alakja

a) Ár alakú – keskeny és aljától a csúcsáig egyenletesen kihegyesedik.

b) Tűlevél

c) Szálas – Sokszorosan hosszabb a szélességénél és majdnem egész hosszában egyforma széles.

d) Elliptikus – Nagyjából kétszer hosszabb a szélességénél, a közepén a legszélesebb és a csúcsa és válla ék alakú.

e) Lándzsás – 4-5-ször hosszabb a szélességénél és a közepe alatt a legszélesebb.

f) Ovális – Kétszer hosszabb a szélességénél és csúcsa és válla lekerekített.

g) Hosszúkás – Háromszor hosszabb a szélességénél és középen a legszélesebb.

h) Visszás tojásdad – Fordított tojásdad alakú.

i) Nyélbe keskenyedő – A lemez hosszan elkeskenyedve megy át a nyélbe. Ha a csúcsa felé a legszélesebb, akkor lapát alakú vagy lapockás.

j) Tojásdad – Közel kétszer hosszabb a szélességénél és alul a legszélesebb.

k) Pajzs alakú – A levélnyél a levéllemez közepe táján ered.

l) Vese alakú – Szélesebb a hosszánál, csúcsa lekerekített, a válla szíves.

m) Visszás szív – Fordított szív alakú.

n) Szíves vagy szív alakú – Kissé hosszabb a szélességénél és a válla domborúan íves.

o) Rombos vagy rombusz alakú – Például sulyom.

p) Szárnyasan hasadt – A levélnek egy főere van, a hasábok főerei lényegesen kisebbek.A lemez bemetszései a fél levéllemez közepéig érnek.

r) Dárdás – Két hegyes válla közel vízszintesen szétáll.

s) Nyilas – Két hegyes válla lefelé fordul.

t) Háromszög alakú

A levéllemez osztottsága

A) Ép

B) Hasadt – A bemetszések a fél lemez közepéig érnek.

C) Osztott – A bemetszések a fél lemez közepén túl érnek.

D) Szeldelt – A bemetszések a fél lemez közepéig (a főérig) érnek.

E) Karéjos – A bemetszések nem érik el a fél lemez közepét.

F) Tenyeresen hasadt – A levélnyél több közel egyenrangú főérre válik szét, a lemez hasábjai hasonlóan. A bemetszések a főerek mentén húzott sugár feléig érnek. A főerek számától függően lehet ötösen, vagy hármasan hasadt.

G-H) Tenyeresen karéjos – A levélnyél több közel egyenrangú főérre válik szét, a lemez karéjai hasonlóan. A bemetszések a főerek mentén húzott sugár feléig nem érnek el. A főerek számától függően lehet ötösen, vagy hármasan karéjos.

A levéllemez széle

a) Fűrészes – A bemetszések és a kimetszések is hegyesek. Kétszeresen fűrészes, ha az egyes fogak is fűrészesek.

b) Fogas – A kimetszések hegyesek, a bemetszések ívesek. Kétszeresen fogas, ha az egyes fogak is fogazottak.

c) Csipkés – A kimetszések ívesek, a bemetszések hegyesek.

Szövetrétegek:

1) A kutikula egy viaszszerű anyag (kutin) által alkotott vízzáró, fizikai és kémiai behatások ellen védő réteg.

2) A felső epidermisz védi a növényt. Az epidermisz elsődleges bőrszövet, mely a gyökerek kivételével az egész növényt beborítja.

A felső és alsó epidermisz között helyezkedik el az alapszövetet tartalmazó zóna, a mezofillum:

3) Oszlopos szerkezetű a táplálékkészítő (asszimiláló) alapszövet (oszlopos vagy paliszád parenchima). Ebben a szövetrétegben sok a zöld színtest, itt zajlik a fotoszintézis.

4) A szivacsos alapszövet (szivacsos parenchima) a levél fonákán, az asszimilátumokat gyűjti (esetleg vizet tárol), laza szerkezete a fotoszintézishez szükséges gázcserét biztosítja.

5) Az alsó epidermisz szintén véd, valamint a gázcserenyílásokon keresztül párologtat.

6) Gázcserenyílás

7) A zárósejtek szabályozzák a gázcserenyílások méretét.

8) Xylem (farész). A gyökerek felől szállítja a vizet a sejtekhez.

9) Floem (háncsrész). A levelek irányából szállítja el az asszimilációs termékeket a növény többi része felé.

10) Szállító edénynyaláb.

• Turcsányi Gábor-Turcsányiné dr. Siller Irén:Növénytan Archiválva 2007. március 13-i dátummal a Wayback Machine-ben
• Alaktani kifejezések magyarázata^{[halott link]}