Magyarország tokiói nagykövetsége

Magyarország tokiói nagykövetsége
Rangjanagykövetség
Küldő országMagyarország
Fogadó országJapán
VezetőPalanovics Norbert (2016–)
Beosztásamagyar nagykövet Japánban
Irányítószám108-0073
TelepülésTokió
Ellenkező képviseletJapán budapesti nagykövetsége
Elhelyezkedése
Magyarország tokiói nagykövetsége (Tokió)
Magyarország tokiói nagykövetsége
Magyarország tokiói nagykövetsége
Pozíció Tokió térképén
é. sz. 35° 38′ 54″, k. h. 139° 44′ 28″35.648453°N 139.741194°EKoordináták: é. sz. 35° 38′ 54″, k. h. 139° 44′ 28″35.648453°N 139.741194°E
Magyarország tokiói nagykövetsége weboldala
EmbassyPages.com ID
A Wikimédia Commons tartalmaz Magyarország tokiói nagykövetsége témájú médiaállományokat.

Magyarország tokiói nagykövetsége (japánul: 在東京ハンガリー大使館) Magyarország és Japán kapcsolatainak egyik kiemelt intézménye, hazánk 1939-ben nyílt - majd 1959-ben újranyitott - diplomáciai képviselete. Nagykövetünk 2016 óta Palanovics Norbert(wd).

Története

[szerkesztés]

A Magyarország és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok az Osztrák–Magyar Monarchia idejére nyúlnak vissza: 1869-ben kezdődtek, azonban a diplomáciai képviseletet évekig még a monarchia sanghaji (kínai) konzulátusa látta el. Követségről elsőként az 1884-es címtár számol be, melynek vezetője egy magyar diplomata, Zaluski Károly volt.[1] 1910-re már szép számú személyzet szolgált katonai attaséval kiegészülve Tokióban. Az első világháború idején ellenségessé vált két országban a követségeket felszámolták, a monarchia képviseletét átmenetileg Olaszország látta el. A világháborút követően viszonylag hamar: 1921-ben ismét diplomáciai kapcsolatokat létesített a két ország, igaz, önálló képviseletek nem nyíltak, hanem Japán a bécsi követségén,[2] hazánk pedig Spanyolország tokiói nagykövetségén keresztül képviselte érdekeit.[3] Mind a kormány, mind a társadalom részéről volt igény arra, hogy Japánban képviselet létesüljön, azonban a gazdasági helyzet ezt az 1920-as, de még az 1930-as években sem tette lehetővé. Mind a turanizmus eszmeiségének térhódítása, mind a vesztes háború utáni elszigeteltségből való kiútkeresés, mind az általános nyugatellenes érzések abba az irányba mutattak, hogy a keleti kapcsolatok erősödjenek, elsősorban pedig hogy Tokióban követség létesüljön. Lakatos Gyula képviselő a külügyi költségvetés előterjesztője 1934-ben úgy vélekedett, hogy a politikailag káros, hogy "még megfigyelő posztunk sincs" az egyre fontosabb kapcsolatrendszert kiépítő szigetországban.[4] A végső lökést az adta, hogy Magyarország 1939-ben csatlakozott az Antikomintern paktumhoz, így szeptemberben megnyílhatott a Magyar királyi követség Tokióban, s ugyanebben az évben a budapesti Kelenhegyi úton a Japán Császárság is követséget létesített. Első követünk - az egyébként főkonzuli rangban lévő - Ghika György lett (japán kollégája Inoue Kodzsiró[5] volt). Ghikát 1941-ben felmentették, helyére Végh Miklóst helyezték, aki a világháború végéig (a nyilas hatalomátvételt követően is) a helyén maradt.[6]

A második világháborút követően a két ország kapcsolatainak a rendezésére csak 1959-ben került sor, ekkor nyílt követség a két fővárosban (első követünk Csatorday Károly volt 1960-tól, Budapesten pedig Ogava Szeisiró szolgált). Ebben az időszakban egyébként - 1959 és 1962 között - 18 állammal történt diplomáciai kapcsolatfelvétel, 1965-re pedig összesen tíz ázsiai országgal voltak kapcsolatok, nagykövetség azonban csak ötben működött. Japánnal 1964-ben emeltük a képviseletek szintjét nagykövetségire.[7] A kapcsolatok rendezése és a követség, illetve különösen a kereskedelmi kirendeltség megnyitása jelentős mértékben növelte az export-importot: kivitelünk az 1960-as 27 ezer dollárról 1967-re 3 millió dollárra növekedett.[2] A rendszerváltás idején 1988-tól 1992-ig, tehát a politikai változásokat átívelően Forgács András volt a misszióvezető. 2019-ben megnyílt a Tokiói Magyar Kulturális Intézet is.[8]

A tokiói nagykövetségen kívül három tiszteletbeli konzul működik az országban: Hamamacuban, Jokohamában és Oszakában.

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ Magyarország tiszti cím- és névtára. Budapest: Pesti Könyvnyomda Részvénytársaság. 1884. 39. o.  
  2. ↑ a b Gömöri Endre: Távol a hazától. Magyarország, V. évf. 18. sz. (1968. május 5.) 5. o.
  3. ↑ Unemura Jukó: Egy fejezet a japán-magyar szellemi kapcsolatok történetéből. Valóság, XLIII. évf. 1. sz. (2000. január) 82. o.
  4. ↑ Pritz Pál: A magyar külügyi szolgálat története (1936-1941). Külpolitika, 1 (18). évf. 3–4. sz. (1995) 220–221. o.
  5. ↑ Magyarország tiszti cím- és névtára. Budapest: M. kir. Központi Statisztikai Hivatal. 1940. 44. o.  
  6. ↑ Pritz Pál (szerk.): Iratok a magyar külügyi szolgálatok történetéhez: 1918-1945. Budapest: Akadémiai Kiadó. 1994. 440. o.  
  7. ↑ Baráth Magdolna – Gecsényi Lajos: Főkonzulok, követek és nagykövetek: 1945–1990. Budapest: MTA BTK Történettudományi Intézet. 2015. 59–60. o. arch Hozzáférés: 2020. november 29.  
  8. ↑ Magyar Kulturális Intézet nyílt Tokióban. Origo.hu (2019. december 6.) (Hozzáférés: 2020. november 14.)
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Magyarország_tokiói_nagykövetsége&oldid=25574890”