VII. Haakon norvég király

VII. Haakon
Glücksburgi Keresztély Frigyes Károly György Valdemár Axel királyi herceg
Norvégia királya
VII. Haakon
Uralkodási ideje
1905. november 18. – 1957. szeptember 21.
Koronázása	Trondheim 1906. június 22.
Életrajzi adatok
Uralkodóház	Schleswig–Holstein–Sonderburg–Glücksburg
Született	1872. augusztus 3. Koppenhága
Elhunyt	1957. szeptember 21. (85 évesen) Oslo
Nyughelye	Akershus erőd 1957. október 1.
Édesapja	VIII. Frigyes dán király
Édesanyja	Svédországi Lujza
Testvére(i)	X. Keresztély dán király Princess Louise of Denmark Prince Harald of Denmark Ingeborg dán királyi hercegnő Princess Thyra of Denmark Prince Gustav of Denmark Princess Dagmar of Denmark
Házastársa	Nagy-Britanniai Matild
Gyermekei	V. Olaf norvég király
VII. Haakon címere
A Wikimédia Commons tartalmaz VII. Haakon témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

VII. Haakon (születési nevén Keresztély Frigyes Károly György Valdemár Axel, dánul: Christian Frederik Carl Georg Valdemar Axel; Koppenhága, 1872. augusztus 3. – Oslo, 1957. szeptember 21.), a Glücksburg-házból származó dán királyi herceg, VIII. Frigyes dán király és Svédországi Lujza királyné második legidősebb gyermeke, aki az 1905-ben függetlenné vált Norvég Királyság királya 1957-es haláláig. Az ő és felesége, Nagy-Britanniai Matild 1906. június 22-i koronázása volt az utolsó norvég és egyben utolsó skandináv királyi és királynéi koronázás is.

A Koppenhágához közeli Charlottenlund kastélyban született a Schleswig–Holstein–Sonderburg–Glücksburg-ház tagjaként. Szülei Frigyes dán királyi herceg és Bernadotte Lujza svéd és norvég királyi hercegnő voltak, akiknek második fia volt. Károly dán herceg néven ismerték 1905-ig, amikor a svéd–norvég perszonálunió felbontását követően Norvégia királyává választották, és felvette a Haakon nevet. Választott királyi jelmondata Alt for Norge (Mindent Norvégiáért).

Bátyjával, a későbbi X. Keresztély dán királlyal együtt magánoktatást kapott a kastélyban. 1886-ban kezdte meg tengerésztiszti kiképzését. Más kadétokkal együtt járta végig a ranglétrát; semmilyen előjogban nem részesült. 1893-ban végzett a tengerészeti főiskolán alhadnagyként, majd később főhadnaggyá léptették elő.

1896-ban Károly herceg feleségül vette unokatestvérét, Matild hercegnőt, Eduárd walesi herceg és Alexandra hercegné lányát. Fiuk és egyetlen gyermekük, Sándor herceg 1903. július 2-án született a norfolki Appleton House-ban.^[1]

1905. június 7-én a Storting döntést hozott a Svédország és Norvégia között fennálló perszonálunió felbontásáról. Októberben II. Oszkár király hivatalosan is elutasította a felkérést, hogy jelöljön egy Bernadotte-házi herceget a norvég trónra, és kardcsörtető intézkedésekkel fenyegette meg Norvégiát a perszonálunió felbontása esetén. Ezt követően a Storting egy másik lehetséges jelölt, Károly herceg felé fordult. Személyes képességei mellett azt is figyelembe vették, hogy skandináv lévén nem idegen neki a norvég nyelv és kultúra. Felesége révén szoros kötelékek fűzték a brit királyi házhoz, valamint fia révén az utódlás is biztosítottnak látszott.

A perszonálunió felbomlása során felmerült az államforma kérdése: megtartsa-e Norvégia a királyságot, vagy köztársasággá váljon? Károly herceg azt javasolta, hogy népszavazás döntsön a kérdésben; biztosítva akarta látni, hogy a monarchia fenntartása élvezi a nép támogatását. Miután a népszavazáson a királyság fenntartása világos többséget kapott, a Storting megválasztotta Norvégia királyává, amit ő elfogadott. Az új királyi család november 25-én érkezett meg Kristianiába. Károly herceg felvette a Haakon nevet, fiának pedig az Olaf nevet adta; mindkettő középkori norvég királyok neve volt. Haakon királyt és Matild királynét 1906. június 22-én koronázták meg a Nidarosi katedrálisban.^[1]

Haakon király és Matild királyné első éveiket Norvégia alapos megismerésével töltötték. Trondheimi koronázásukra vonattal, lovon, kocsin és hajón utaztak, gyakran megállva az út során. Koronázási útjukat a következő évben fejezték be egy észak-norvégiai körúttal.

Haakon elmélyült a norvég politikában és kultúrában. A hagyományos sportot, a síelést Fridtjof Nansen sarkkutató tanította meg a királyi párnak. 1906-ban a király részt vett a holmenkolleni sírendezvényeken, ezzel olyan hagyományt teremtve, amit később V. Olaf és V. Harald is követett. Egy másik hagyományt is elindított: május 17-én, az alkotmány napján a gyermekek felvonulása a királyi palota előtt halad el, ahol a királyi család tagjai az erkélyről üdvözlik a menetet.

Számos más királyi családdal szemben a norvég királyi család mérsékletet tanúsított; a király udvar kicsi volt, a kiadásokat a minimumon tartották. Az államformáról szóló vita nyomán a király úgy érezte, hogy fontos a szolid életvitel. Ez megfelelt a norvég hagyománynak és tükrözte a tényt, hogy Norvégia nem volt gazdag ország.^[1]

Harald az alkotmányra tett esküt, és mindent megtett, hogy megfeleljen alkotmányos uralkodói szerepkörének. Jóllehet szilárdan meg volt győződve róla, hogy a politikai hatalomnak a demokratikusan megválasztott képviselők kezében kell lennie, mindig tájékozódott a kormánytól az aktuális politikai ügyekről. Jóllehet bizonyos ügyekben kifejtette véleményét, mindig alávetette magát az államtanács többségi véleményének, támogatva a megszületett politikai döntéseket. Gondosan kerülte a bármely politikai párt iránti elköteleződést.

1928-ban élt alkotmányos hatalmával, amikor kinevezte a norvég történelem első munkáspárti kormányát. Jóllehet az 1927-es választásokon többséget szerzett a Stortingben, a Munkáspártot ekkor még radikális pártnak tartották. A leköszönő miniszterelnök azt javasolta a királynak, hogy a Parasztpárt vezetőjét bízza meg kormányalakítással, de ő ragaszkodott a parlamentáris elvekhez, és a munkáspárti Christopher Hornsrudot kérte fel miniszterelnöknek. Döntését nem fogadta lelkesedés konzervatív körökben.

Végzettségének megfelelően nagy érdeklődést mutatott a külpolitikai és katonai kérdések iránt. Monarchikus kapcsolatai – különösen a brit királyi házzal valók – révén hathatósan támogatta a kormány számos törekvését, köztük Norvégia semlegességének megőrzését az I. világháborúban.

Haakon elmélyülése minden norvég témában, személyes kvalitásai és hozzáállása, valamint a demokratikus elvek iránti tisztelete megalapozták a királyság fennmaradását Norvégiában. Ez a pozíció a II. világháború során tovább erősödött.^[1]

1940. április 9-én német csapatok támadták meg Norvégiát. El akarták fogni a királyt és a kormány tagjait, hogy megadásra kényszerítsék az országot – a királyi család, a kormány tagjai és a Storting legtöbb képviselője azonban el tudott menekülni, mielőtt a megszálló csapatok elérték Oslót.

A kelet-norvégiai Elverumba összehívott Storting felhatalmazta a királyt és a kormányt, hogy irányítsák az országot a háború alatt. A németek azt követelték, hogy a nácibarát Vidkun Quislinget nevezze ki kormányfővé. Haakon kijelentette, hogy nem fogja befolyásolni a kormány döntését a kérdésben, de ha eleget tesznek a német ultimátumnak, ő lemond a trónról. A király elutasítását követően a németek többször bombázták Nybergsund falut, ahol a trónörökössel együtt tartózkodott, de sikerült elmenekülniük.

Június 7-én a király, a trónörökös és a kormány Tromsøből Angliába utaztak, hogy Londonban emigráns kormányt hozzanak létre, és onnan irányítsák az ellenállást. Haakon király lett a szabad és független Norvégiáért folytatott harc legfőbb szimbóluma; rádióbeszédei sokakban tartották a lelket.^[1]

A királyi családot lelkesen fogadták, amikor a felszabadulást követően, 1945. június 7-én hazatért Norvégiába. Nyár végén a király útra kelt, hogy az országot bejárva személyesen mérje fel a háború pusztítását és az újjáépítés állását; a körutazást a következő nyáron fejezte be.

Országos gyűjtés eredményeképpen a norvégok egy királyi jachtot ajándékoztak Haakonnak 75. születésnapjára. Megvásárolták a Philante nevű brit motoros jachtot, és elkezdték felújítani, a királyt pedig egy makettel lepték meg születésnapján. A felújítás a következő nyáron készült el. Haakon a hajót újrakeresztelte Norge néven, és sokat utazott rajta; utolsó utazása a nyugat-norvégiai Møre og Romsdal megyébe vezetett.^[1]

VII. Haakon király 1957. szeptember 21-én hunyt el oslói palotájában. Az Akershus erődbeli királyi mauzóleumban temették el; a temetési menetet gyászolók tömegei kísérték.^[1]

• Ez a szócikk részben vagy egészben a Haakon VII of Norway című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Előző uralkodó: II. Oszkár

Norvégia uralkodója 1905 – 1957

Következő uralkodó: V. Olaf