Kisjenő

Ez a szócikk az Arad megyei településről szól. Hasonló címmel lásd még: Kisjenő (egyértelműsítő lap).

Kisjenő (Chișineu-Criș)
Kisjenő címere
Közigazgatás
Ország	Románia
Történelmi régió	Partium
Fejlesztési régió	Nyugat-romániai fejlesztési régió
Megye	Arad
Rang	város
Községközpont	Chișineu-Criș
Beosztott falvak	Nadab
Polgármester	Burdan György
Irányítószám	315100
SIRUTA-kód	9459
Népesség
Népesség	5463 fő (2021. dec. 1.) +/-
Magyar lakosság	1306 (18%, 2021)[2]
Község népessége	7212 fő (2021. dec. 1.)[1]
Népsűrűség	60,61 fő/km²
Földrajzi adatok
Tszf. magasság	127 m
Terület	119 km²
Időzóna	EET, UTC+2
Elhelyezkedése
é. sz. 46° 31′ 21″, k. h. 21° 30′ 57″46.5225, 21.51583333333346.522500°N 21.515833°EKoordináták: é. sz. 46° 31′ 21″, k. h. 21° 30′ 57″46.5225, 21.51583333333346.522500°N 21.515833°E
Kisjenő weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Kisjenő témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Kisjenő (románul: Chișineu-Criș) város Arad megyében. Lakosságát tekintve Arad megye kisvárosai közé tartozik.

Nagyszalontától délre, Nagyzerénd és Erdőhegy között fekvő település.

A várostól nyugatra két kilométerre 3-5. illetve 10-11. századi településeket tártak fel.^[3]

Kisjenő Árpád-kori település, nevét már 1185–1203 között említették az oklevelek, mint Jób esztergomi érsek birtokát.

Később Mike comes, 1236-ban pedig IV. Béla király adománya révén a Geregye nemzetségbeli Pál országbírót említették földesuraként. 1360-ban Thelegdi Tamás kalocsai érsek és rokonai osztoztak meg a birtokon. Az osztozáskor három utcája is megemlítésre került, ebből a „Varsányi-utcza” nevét az oklevél név szerint is megemlítette. Ennél az osztozkodáskor említették még földesúri kúriáját és két kőre berendezett vízimalmát is. 1366-ban már jelentős település lehetett, egy ez évi oklevél a községben a „Zadwi”-szigeten hat házsort említett.

Kisjenő a 14. században a Csanád nemzetségből származó Thelegdy család faluja volt, azonban azt 1561-ben a hűtlenségbe esett Telegdi István elveszítette. Ekkor János Zsigmondtól Béres Gáspár, Csáky Boldizsár és Spanit János eszközöltek ki rá adománylevelet.

A 17. században a Szemere, Veress, Kerékgyártó, Bódog és Bogyó családok birtoka, és az övék volt még az 1800-as évek végén is, majd Gerey Miklós és a nagyváradi 1. számú káptalan birtoka lett. 1690–1695 között a portyázó törökök elpusztították a települést, lakosai csak 1700 körül tértek vissza Derecskei nevű lelkészükkel együtt.

A fenti rész forrása: Vende Aladár, Bihar vármegye községei, Budapest, APOLLO IRODALMI TÁRSASÁG, 1901. A Bihar megyei Kisjenőre vonatkozik. Volt még egy harmadik Kisjenő falu is, Budapest mellett. Könnyű őket összekeverni. Az Arad megyei Kisjenő kezdetei:

Kisjenő első írásos említése 1177-ből való, Jenew, Kis-Jenew, Kyss-Jenew írásmódban is szerepel az oklevelekben. Szintye, Csuba, Bernót és Haraklyán szomszédja 1338-ban, majd 1374-ben a váradi káptalan tulajdona volt. A források szerint a csanádi püspöknek is vannak területei a vidéken: Bökényben, Kisjenőben, Pélben, Somoson és Váras-Kesziben. 1476-ban már Kis-Jenőként szerepel, de ekkor bihari falunak tartják, valószínűleg azért mert a káptalanhoz tartozott. A káptalan 1484-ben határjárást rendelt el, a Nadab felé, a keletre eső részre, az érszegi határra. Erdőhegy és Kisjenő lakossága és birtokosai békésen éltek egymás mellett a Fehér-Körös két partján az évszázadok folyamán. Egy összetűzésről tudunk, 1507-ből amikor az Erdőhegyi család fegyverekkel megtámadták a káptalan kisjenői hídját, mert elégedetlenek voltak a hídvám szedésével. A hidat 1489-ben említik először Corvin János tulajdonaként. Ezt támadta meg Erdőhegyi Balázs, Miklós és Bernát, majd felépítenek saját területükön egy új hidat. A támadás oka tehát anyagi eredetű és csak egy család, nem az egész település érdekeit szolgálta. Az Erdőhegyi család, 1507-ben Frangepán Beatrix kisjenői birtokait is háborgatta. Pereskedéshez vezetett az ügy, amelyben Frangepán Beatrixot Zalay Pál siklói nemes képviselte. 1552-ben 25 portával Biharban, majd 1564-ben Zarándba helyezik. Egy 1426-os oklevél említ egy írástudót is, aki Kisjenőben élt „Litteratus de Jenew” néven. Egy másik híradás szerint 1515-ben Kisjeney Bernát a bécsi egyetemen tanult. A körösköziek még a legnehezebb körülmények között is gondot fordítottak gyermekeik taníttatására.

Márki Sándor, Arad vármegye és Arad szabad királyi város monográphiája, II, Arad, 1895, 233. Borsa Iván, III. Béla 1177 évi könyvalaku privilégiuma az aradi káptalan számára, Levéltári Közlemények, Budapest, 1963.

A 20. század elején Arad vármegye Kisjenői járásához tartozott.

Kisjenőhöz tartozó településrész még Erdőhegy is, mely Kisjenővel szemben, a Fehér-Körös jobb partján, egykor különálló település volt. A szintén elpusztult, illetve Erdőhegybe olvadt Köbli és Somos falvak a középkorban a Bábolnay és a gróf Cseszneky család birtokai voltak.

Erdőhegy nevét 1394-ben, majd 1446-ban említette először oklevél Erdewhegh néven, ekkor az Erdewheghi család birtoka volt.

1472 előtt az Erdewhegiek birtokának írták az oklevelek, azonban Erdewhegi Demetertől és Mihálytól azt testvérük, János megölése miatt elvették és a koronára szállt, később Mátyás király Dengelegi Pongrác János erdélyi vajdának, székely és fenesi ispánnak adta. 1472-ben Dengelegi Pongrác János erdélyi vajda, székely és fenesi ispán a korábban Erdewhegiektől elkobzott birtokot zálog címén rokonainak Csentei Benedeknek és testvérének Forgó Ambrusnak engedte át.

1808-ban Erdőhegy néven említették az oklevelekben. 1851-ben István főherceg és nádor birtokának írták. 1895-ben a közeli erdőkben érte halálos vadászbaleset László főherceget, István nádor unokaöccsét.

1910-ben Erdőhegynek 2394 lakosa volt, melyből 1875 magyar, 40 német, 473 román volt, Ebből 1423 református, 473 görögkeleti ortodox, 369 római katolikus volt.

A 20. század elején Arad vármegye Kisjenői járásához tartozott.

1910-ben a városnak 2821 lakosa volt, ebből 1376 (48,8%) magyar, 1355 (48%) román és 49 (1,7%) fő német, melyből 1378 görögkeleti ortodox, 734 római katolikus, 469 református, volt.

2002-ben 8343 lakosa volt: 6007 (72%) román, 2006 (24,04%) magyar, 261 (3,12%) cigány és egyéb.^[4]

• Római katolikus templom
• Görög keleti templom
• Református temploma ősi épület, mely még a 13. században épült, tornya azonban újabb kori. A templomot 1791-ben alakították át és akkor a szószék és az ablak között a falon feliratot találtak, melyből csak Gergely Miklós neve volt minden kétséget kizáróan megállapítható.

• Kerekes Ferenc (Erdőhegy, 1784. június 22. – Balatonfüred, 1850. július 29.) tanár, matematikus, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja.
• Fáy Szeréna (Erdőhegy, 1865. december 24. – Budapest, 1934. január 27.) színésznő.
• Balogh Ernő (Erdőhegy, 1882. július 24. – Kolozsvár, 1969. július 1.) geológus, egyetemi tanár, Erdély karsztjainak és barlangjainak kutatója.
• Kocsis Rudolf (1963. május 29.)
• Ioan Matiuț (1956. december 18.) költő.
• Nyári Teréz (1954. február 14.) fizikus.
• Radnai Farkas, 1872-ig Rillhammer Farkas, (1848. március 25. – Sümeg, 1935. október 24.) római katolikus egyházfő, esperes.
• Vassy Erzsébet (1952. szeptember 28.) festőművész, grafikus.
• Vida Gábor (1968. április 4.), a Látó című szépirodalmi folyóirat szerkesztője.
• Boros Béla (Erdőhegy, 1908. szeptember 20. – Temesvár, 2003. június 6.) katolikus pap, címzetes érsek

1. ↑ 2021-es romániai népszámlálás. Nemzeti Statisztikai Intézet
2. ↑ 2021-es romániai népszámlálás (román nyelven). Nemzeti Statisztikai Intézet, 2023. (Hozzáférés: 2024. január 21.)
3. ↑ Lista monumentelor istorice: Județul Arad. Ministerul Culturii, 2015. (Hozzáférés: 2017. január 28.)
4. ↑ A 2004-es román népszámlálás adatai

• Tekintő. Erdélyi helynévkönyv. Adattári tallózásból összehozta Vistai András János. [Hely és év nélkül, csak a világhálón közzétéve.] 1–3. kötet.  
• Bihar vármegye és Nagyvárad. In Magyarország vármegyéi és városai: Magyarország monografiája. A magyar korona országai történetének, földrajzi, képzőművészeti, néprajzi, hadügyi és természeti viszonyainak, közművelődési és közgazdasági állapotának encziklopédiája. Szerk. Borovszky Samu. Budapest: Országos Monografia Társaság. 1901.