Nagyszalonta

Nem tévesztendő össze a következővel: Újszalonta (Nagyszalontának a trianoni békeszerződés után Magyarországon maradt határrészéből 1924-ben alakult község, melynek neve 1940-ig Nagyszalonta volt).

Nagyszalonta (Salonta, Großsalontha)
A Csonkatorony és az Arany Palota
Nagyszalonta címere Nagyszalonta zászlaja
Közigazgatás
Ország	Románia
Történelmi régió	Partium
Fejlesztési régió	Északnyugat-romániai fejlesztési régió
Megye	Bihar
Rang	municípium
Községközpont	Salonta
Polgármester	Török László (RMDSZ)
Irányítószám	415500
SIRUTA-kód	26975
Népesség
Népesség	15 792 fő (2021. dec. 1.)[1]
Magyar lakosság	8387 (53%, 2021)[2]
Népsűrűség	94,88 fő/km²
Földrajzi adatok
Tszf. magasság	90 m
Terület	166,44 km²
Időzóna	EET, UTC+2
Elhelyezkedése
é. sz. 46° 48′, k. h. 21° 39′46.8, 21.6546.800000°N 21.650000°EKoordináták: é. sz. 46° 48′, k. h. 21° 39′46.8, 21.6546.800000°N 21.650000°E
Nagyszalonta weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Nagyszalonta témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Nagyszalonta (románul Salonta, korábban Salonta Mare, németül Großsalontha) város Romániában, Bihar megyében. Neve a szláv Suleta családnévből ered, amely a Sulimir személynévből származik.

Nagyváradtól 38 km-re délnyugatra a Köles-ér partján fekszik, a DN79-es (Nagyvárad—Arad) főúton, a román–magyar országhatártól keletre, 14 km távolságra közúton a Nagyszalonta–Méhkerék határátkelőtől. A város területén ágazik ki a DN79B (Nagyszalonta–Méhkerék) főút.

Nagyszalonta vasútállomásán áthalad a Temesvár–Arad–Nagyvárad-vasútvonal (CFR 310-es vasúti fővonal), továbbá itt ágazik el a Békéscsaba–Nagyvárad-vasútvonal is. Ekképpen a város vasúti csomópont.

1910-ben 15 943 lakosából 15 206 magyar (95,38%) és 650 román volt.

2002-ben 18 074 lakosából 10 335 magyar (57,18%), 7267 román, 379 cigány és 93 egyéb nemzetiségű volt.

2011-ben 17 042 lakosából 10 079 magyar (59,1%), 6584 román, 290 cigány, 89 egyéb anyanyelvű.^[3]

A település népességének változása:

Nagyszalonta és környéke már a honfoglalás előtt is lakott hely volt. A településtől nyugatra halad el a szarmaták által 324 és 337 között épített, az Alföldet körbekerülő Csörsz-árok (vagy más néven Ördögárok) nyomvonala.

Nagyszalonta a 16. századig jelentéktelen községnek számított, melynek ősi birtokosa a Toldy család volt. 1241-ben a tatárok pusztították el, de hamarosan újraépült. 1332-ben a pápai tizedjegyzék már egyházas helyként említette Zalancha, Zalanta néven. 1337-ben a pápai tizedjegyzék adatai szerint papja 8 garas pápai tizedet fizetett. 1433-ban a Toldyakon kívül a Nadaby család is birtokos volt itt. 1552-ben a község összesen 13 és fél pusztából állt. 1556-tól a század végéig az erdélyi fejedelmek fennhatósága alá tartozott. 1598-ban a Nagyvárad alól eltakarodó török hadak pusztították el. Ezután majd nyolc évig lakosok nélkül állt.

1606-ban Bocskai István erdélyi fejedelem letelepítési céllal 300 köleséri hajdúnak adományozta a települést, akik megalapították Szalonta városát.^[4] 1610-ben Báthory Gábor erdélyi fejedelem a szalontai hajdúknak vámszedési jogot adott. Egy 1618-ból fennmaradt, Jóte Ferenc főkapitánysága alatt Nagy-Szalontán kelt oklevélen látható a szalontai hajdúk első pecsétje, amelyet Bocskaitól nyertek egyéb szabadalmaikkal együtt. A pecsétcímer oroszlánnal viaskodó sast ábrázolt.

A főtéren álló Csonkatorony Szalonta egykori várának őrtornya. A várat 1620 körül kezdték építeni. Azt, hogy 1636-ban már készen volt bizonyítja, hogy a törökök ellen vívott Szalonta környéki harcokban már említették: ez év október 6-án I. Rákóczi György itt verte meg a törököket, akik Bethlen Istvánt akarták visszaültetni Erdély fejedelmi trónjára. Hajdú lakosai 1631-ben és 1632-ben I. Rákóczi Györgytől több pusztára nyertek adománylevelet. 1658-ban a lakosok a várat és a községet, a törökök közeledtének hírére, II. Rákóczi György fejedelem parancsára lerombolták, nehogy török kézbe kerüljön, és a községből minden jószággal elmenekültek. Várából mára csak a csonka torony maradt fenn. Az így pusztán maradt község csak a század végén kezdett ismét benépesülni, és 1695-ben már ismét szervezkedett.

1702-ben I. Lipót császár herceg Esterházy Pál nádornak adta zálogba, 1745-ben pedig Mária Terézia Esterházy Pál Antal hercegnek adományozta.

A 18. század végén és a 19. század elején még körülbelül 200 nemes család lakta a várost, melynek állattenyésztése már a múlt század elején európai hírű volt.

Ősi egyháza a mai református templom helyén állt, akkoriban a váron belül, kőfallal és védőtornyokkal volt megerősítve.

Az 1920-as évek elején a trianoni békeszerződés keretében Romániához került, egy külső településrész azonban Újszalonta néven Magyarországnál maradt. 1940-ben a második bécsi döntésnek köszönhetően az egész település visszakerült Magyarországhoz, de 1944-ben a szovjet hadsereg foglalta el és 1947-től újra Romániához tartozott.

2001-ben kapott municípiumi rangot.^[5]

Nagyszalontához tartoztak egykor Barmód, Andacs, Cserepes, Kölesér és Atyás puszták, valamint határában állt Mező-Panasz és Vásári község is.

Már 1401-ben szerepelt az adóösszeírásokban.

A 13. században egyházas község és a váradi püspök birtoka volt. Egykori temetője a Templomhely nevű dűlőn állt.

Már a 13. században egyike volt a vármegye legnagyobb vásáros helyeinek; még a 16. században is a köleséri kerület központjaként szerepelt, nagy kiterjedésénél fogva kis- és nagyköleséri kerület néven.

Kölesér nevét 1273-ban említette először oklevél, mint püspöki birtokot. IV. László király eltaszított nejének, Izabella Erzsébetnek egy hártyára írott levele is fennmaradt, melyet 1282-ben Köleséren kelteztek. Az 1332. évi pápai tizedjegyzékben papját említik. 1495-ben már iskoláját és annak Zsoldos János nevű tanítóját is említették. 1548-ban Erdély és a kapcsolt részek itt tartottak országgyűlést, melyen jelen volt Fráter György is, mint Erdély kormányzója.

A város egyháza egykor az Egyházdűlő néven emlegetett helyen állt. Várdomb nevű dűlőjén a hagyomány szerint egykor vár állt. A sarkadi határban levő Királymezeje nevű dűlő azonosnak látszik azzal a hellyel, ahonnan 1349. július 17-én Meszesi Demeter váradi püspök egyik levelét írta.

Egyházas község volt, melynek neve már a 14. század elején a pápai tizedjegyzékben szerepelt.

Nevét a Bölönyi család egyik oklevele Kis- és Nagy-Vásári néven említi. A Vásáry nemzetség ősi, névadó birtoka volt. E családdal volt közeli vérrokonságban Vásári vagy Szügyi Miklós, aki a 14. század közepén esztergomi érsek s Nagy Lajos király egyik kitűnő diplomatája volt. A település egyháza is tekintélyes lehetett, mert 1349-ben VI. Kelemen pápa 100 napos búcsút engedélyezett itt, 1334-ben pedig a pápai tizedjegyzékben két papját is említették.

• Régészeti lelőhely a „Movila trupului” nevű helyen, bronzkori településsel és 10. századi temetkezési hellyel. A romániai műemlékek jegyzékében a BH-I-s-B-00995 sorszámon szerepel.
• Régészeti lelőhely a „Pata puszta” nevű helyen, 11–12. századi temetkezési hellyel. (BH-I-s-B-00996)
• A Csonkatoronyban az Arany János Emlékmúzeum és a Városi Galéria található (BH-II-m-B-00997).
• A központi parkban a városalapító Bocskai István teljes alakos szobra látható.
• Református temploma mellett Kossuth-szobor áll. (BH-III-m-B-01242)
• Szoborpark a református templom jobb oldalán: Arany János teljes alakos, valamint Sinka István, Zilahy Lajos, Kulin György és Kiss István mellszobrai.
• Nagyszalonta „400 éve város” emlékére állított Hajdú emlékmű, az Erzsébet parkban az 1896-os millenniumi ünnepségek alkalmával ültetett két tölgyfa tövében található.
• Arany János szülőháza helyén tájház működik, emléktáblával megjelölve. A költőóriás eredeti szülőháza 1823-ban leégett,^[6] semmilyen nyoma nem maradt, így rekonstruálni sem lehetett. A helyén álló épületet 1908-ban vásárolta meg a nagyszalontai önkormányzat. 1909-ben került emléktábla az épület homlokzatára. Az épületet 2010-ben teljesen felújították és bekapcsolták a turisztikai vérkeringésbe.
• Zilahy Lajos szülőháza emléktáblával megjelölve
• Sinka István szülőháza emléktáblával megjelölve
• Kulin György szülőháza emléktáblával megjelölve

Itt született:

• 1300 körül Vásári Miklós érsek
• 1320-ban Toldi Miklós bihari birtokos nemes
• 1755. december 21-én Földi János orvos, költő
• 1815. május 8-án Lovassy László jogász, az országgyűlési ifjak egyik vezetője

• 1817. március 2-án Arany János költő
• 1841. augusztus 9-én Arany Juliska, Arany János fiatalon elhunyt leánya, sírján a magyar irodalom egyik legszebb sírverse olvasható
• 1844-ben Arany László költő, író, műfordító
• 1877-ben Székely László építész
• 1844. február 22-én Kornya Mihály, a magyar baptizmus atyja
• 1886. augusztus 2-án Kovács Béla magyar-latin szakos pedagógus, költő, irodalomtörténész
• 1889. szeptember 7-én Kiss Ferenc Kossuth-díjas orvosprofesszor, a Szentágothai-Kiss Anatómiai Atlasz egyik szerzője, a budapesti Anatómiai Intézet Igazgatója (1935–1961 között)
• 1890. augusztus 11-én Balogh Ernő orvos, patológus, onkológus, egyetemi tanár, MTA levelező tag
• 1891-ben Zilahy Lajos író;[1]^{[halott link]}
• 1897. szeptember 16-án Bonczos Miklós jogász, politikus, Nagyszalonta díszpolgára (1941)
• 1897-ben Sinka István költő
• 1903-ban Molnár Mihály költő, író, Nagyszalontán alkotott, s itt is hunyt el 1991-ben
• 1905-ben Kulin György csillagász
• 1910-ben Kocsis Elemér magyar nemzetiségű román válogatott labdarúgó, csatár
• 1911-ben Kovács Kálmán matematikus
• 1911-ben Mogyorós Sándor munkásmozgalmi aktivista
• 1917-ben Bihari Klára József Attila-díjas író, költő
• 1927. március 26-án Balla Ernő műfordító, irodalomkutató
• 1927-ben Kiss István Kossuth-díjas szobrász, Arany János nagyszalontai bronzszobrának alkotója (1991)
• 1928-ban Lupán Anna Mária közgazdász, egyetemi oktató
• 1929-ben Fábián Gyula szociológus, rádióriporter, újságíró, író és szerkesztő
• 1932. április 2. Karancsi Sándor grafikus, festő és éremművész (meghalt: Gyergyószentmiklós, 2003. október 28.)
• 1933-ban Hunyadi Mátyás Széchenyi-díjas hídépítő mérnök
• 1934. december 23-án Kósa Ferenc magyar nyelvész
• 1941. november 18-án Wagner István újságíró, művészeti író
• 1944. március 24-én Kenéz Ferenc romániai magyar költő, író
• 1949. július 17-én Tulván Gizella zongoraművész, zenetudományi szakíró
• 1952. május 10-én Kovács Sándor tanár, ifjúsági író
• 1954. július 5-én Kósa-Kiss Attila meteorológus és csillagász
• 1977. január 6-án Bagdi Bella személyiségfejlesztő tréner, előadó, író és énekes

• Nagykőrös, Magyarország (1991)
• Túrkeve, Magyarország
• Sarkad, Magyarország (1992)
• Békéscsaba, Magyarország (2002)
• Csepel, Magyarország
• Hajdúböszörmény, Magyarország
• Rimaszombat, Szlovákia
• Derecske, Magyarország (2008. június 21.)

• Bihar vármegye és Nagyvárad. In Magyarország vármegyéi és városai: Magyarország monografiája. A magyar korona országai történetének, földrajzi, képzőművészeti, néprajzi, hadügyi és természeti viszonyainak, közművelődési és közgazdasági állapotának encziklopédiája. Szerk. Borovszky Samu. Budapest: Országos Monografia Társaság. 1901.  
• Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára, mellyben minden város, falu és puszta, betürendben körülményesen leiratik. Pest: Fényes Elek. 1851.  
• Lista monumentelor istorice 2010. Monitorul Oficial al României, 670 bis. sz. (2010. október 1.) Hozzáférés: 2017. január 28.
• Tekintő. Erdélyi helynévkönyv. Adattári tallózásból összehozta Vistai András János. [Hely és év nélkül, csak a világhálón közzétéve.] 1–3. kötet.  

• Nagyszalonta Polgármesteri hivatal honlapja
• Szalontai Napló
• Nagyszalonta, 1606–1906 (MEK)
• welcomeNagyszalonta-ro
• Nagyszalonta az M1 Hétmérföld 2008. május 31. adásában
• Szász András: Nagyszalonta

• Kossuth Lajos emlékezete Erdélyben